A magyar építőanyag kereskedelmi hálózat, a több mint 80 építőanyag szakkereskedést tömörítő Duna Hungária Materix márkanév alatt vezeti be egységesített szolgáltatásait. A márka arculatának kialakítását, és annak teljes körű bevezetését jelentő izgalmas feladatot a kereskedelmi egységek arculatának egységesítése és a megbízónk a beszállító építőanyag gyártó cégekkel közös kommunikációjában való aktív részvétel színesíti.
A Knauf Csoport Knauf Ceiling Solutions márkanév alatt egyesítette a magyar piacon ismert és elismert AMF és az Armstrong álmennyezeti márkákat. Feladatunk a szakemberek körében annak tudatosítása, hogy ugyan azokról a műszaki megoldásokról van szó, amit már megszoktak, ugyan azokhoz a szakemberekhez fordulhatnak, mint korábban. A helyi és nemzetközi üzeneteket és eszközöket egyesítő kommunikáció alapja az erős közösségi média megjelenések köre.
A korlátrögzítés a tervezésnek az a fázisa, amellyel az építészek még nem szeretnének, a statikusok pedig már nem szeretnének foglalkozni. Pedig ha korlát kell, akkor elengedhetetlen a biztonságos kialakítás! A rögzítéstechnikával foglalkozó fischer sikerének egyik kulcsa, hogy a szakemberek használják a cég által nemzetközleg fejlesztett műszaki megoldásokat és az ezek betervezését támogató szoftvereket. Minőségi rögzítőrendszerek mellé a cég minőségi támogatást kínál.
Az otthoni teraszozáshoz trendi megoldás a pergola, megtervezéséhez pedig a V151 fejlesztése, a Pergola AR applikáció. A pergola modern árnyékoló, amelyek a XXI századi funkciókat ötvözi a szinte minden igényt kielégítő látvánnyal. A lehetőségeknek csak a képzelet szab határt – tartja a mondás. A képzeletet pedig most helyettesíthetjük a Pergola AR (Augmented Reality) applikációval amivel megtervezhetjük, sőt a házhoz illesztve meg is nézhetjük, hogy mutat majd a kész pergola.
A professzionális, mégis családias, igényre szabott generálkivitelezést - építési és felújítási szolgáltatást – kínáló, 2009 óta működő, de ennél sokkal régebbi piaci tapasztalattal és látványos referenciákkal rendelkező cég saját beruházásait is népszerűsítjük. A cél természetesen az épülő lakások értékesítése és a cég, mint a Balaton déli partjának szakértője kép további erősítése.
A Roto márka alapvetően mint kiváló minőségű vasalat ismert az piacon. Természetesen a Roto tetőablakok is ezekkel, és más a minőségi alapanyagokkal készülve kínálnak prémium megoldást tetőterek otthonossá tételéhez. A Roto termékei nem csupán szépek, de fontos szerepet játszanak a tető alatti élettér energiafelhasználásának optimalizálásban. Feladatunk, hogy a vásárlókat és a szakembereket minél szélesebb körben tájékoztassuk arról, hogy megéri a kevésbé ismert, ám magam minőségű márka mellett dönteni.
Ezzel a szlogennel kínálja innovatív, a belterek egészéges levegőjének biztosításához gazdaságos technikai megoldásokat kínáló műszaki megoldásait a Colt Hungária, amely a lég- és klímatechnika, hő- és füstelvezetés és az ipari árnyékolástechnika szakértője.
E fontos üzenet szakemberek körében történő népszerűsítésére döntően a közösségi média oldalait használjuk.
Miközben nem kérdés, hogy az üveghomlokzatok kivitelezése során a betartandó műszaki paraméterek között maradva anyagilag indokolható döntések születnek, néha ezek a döntések esztétikai, vagy ami már akár zsebre is mehet, épületüzemeltetési kérdések vetnek fel. A Guardian számára végzett munkák fő célja, a nemzetközi üvegépítészeti trendek magyarországi bemutatása.
A sztorimesélés hatékonyságára épít a Bachl számára, a Hőszigetelés mindenkinek! szlogennel fogyasztóknak és szakembereknek szóló kommunikációja. Tapasztalatból tudjuk, hogy számos élethelyzetben lehet szükség hőszigetelésre. Van, akinek a jó közérzete múlik a beltéri klímán, van, akinek a pénztárcája szab határt, van, akinek megold egy régi problémát, pl. a falak penészedése vagy a hideg padló, és olyan is van, akinek egy régen dédelgetett álom megvalósításához vezet az út a hőszigetelésen keresztül, pl. a tetőtér-beépítése. Mindenkinek van egy hőszigeteléssel kapcsolatos történte vagy hőszigeteléssel kapcsolatos terve, amihez a BACHL választékában biztosan talál megoldást – pincétől a tetőig.
Az acélcsarnokokat gyártó belga székhelyű világcég, a Frisomat csaknem három évtizedes hazai története alatt több mint másfélezer acélcsarnokot épített a legkülönbözőbb célokra szerte az országban.. Feladatunk a folyamatos brandépítés az egyre szélesedő célcsoport körében.
Büszkék vagyunk arra, hogy 23 ország közül 2013-ban a Frisomat Magyarország nyerte el a marketing aktivitás területén bevezetett újításért járó díjat, a Frisomat Marketing Awardot, cégünk gondozásában megvalósított, az építészekkel való együttműködés szorosabbra fűzését célzó marketing programért.
A Leier Hungária Kft. Magyarország egyik legszélesebb termékpalettával rendelkező építőanyag gyártó vállalata. A cég számára nyújtott sokrétű kommunikációs szolgáltatásunk egyik fontos fókusza évek óta a munkaerőhiány megoldására adható egyik válasz, az előregyártással készülő beton megoldások körének bemutatása. A kommunikációs eszközök széles skálájának felhasználásával közreműködésünkkel is népszerűsített előregyártás ma már gyakran említett téma a szakmában. A 2021-ben e témában szakemberek körében végzett kérdőíves felmérésünk eredményei is az elmúlt évek munkájának eredményességét támasztották alá.
Persze munkánk során foglalkozunk a cég más termékeivel is. Így a tégla, a kémény, a térkövek vagy éppen a Leier Típusházak népszerűsítésére is számos eszközt vetettünk már be.
Büszék vagyunk arra, hogy Leier az általunk kezelt Év háza pályázat főtámogatója, és saját kezdeményezésük, a gyermekintézmények és műemlékek beruházási tevékenységéhez építőanyagokat adományozó Várépítő pályázatunk közreműködője évek óta.
A Meva az építőipar egy speciális szegmensében kínálja innovatív zsalumegoldásait. Sokan gondolják, hogy egy építkezésen a zsaluzás nem lényeges elem, ám erre a mai zsalutechnológia alaposan rácáfol. A jól megtervezett zsaluzással komoly költség takarítható meg, míg a Meva innovációja, a nagykorúságába lépő műanyag zsaluhéj a környezet védelméhez is hozzájárul. Van bőven mondandónk erről az építőipari szegmensről is gazdasági és szakmai szempontból is.
A cég kommunikációjának célja a minőségi fémlemezfedések és homlokzatburkolatok népszerűsítése a fogyasztók, de főleg a szakemberek körében.
Kommunikációs partnerként a cég megjelenéseinek kezelése mellett a szakemberek számára szervezett tanulmányutak előkészítésében és lebonyolításában is kaptunk feladatokat, valamint a szép referenciák felkutatására hivatott „Fémlemezfedések az építészetben“ című pályázat gondozásán is dolgoztunk.