Gyönyörű felújítási projektek országszerte

Kamarakiállítás a Felújítási Seregszemlén

Kecskemét, szeptember 30. - Országszerte 48 projektet tár példaként a szakma elé a Felújítási Seregszemle kiállítása. Az Icomos szakmai védnökségével országszerte hat helyszínen bemutatkozó kiállításon hatalmas kastélyoktól az apró tájházig, az állami beruházásoktól a céges és egyházi beruházásokig sokféle alkotást láthat a szakmai közönség. A Ráday Mihály, Dr. Tóth Elek, Csanády Pál összeállítású zsűri szakemberek felterjesztése alapján állította össze a kiállítás anyagát.

A kiállítás nem foglal állást a ma zajló rekonstrukciós vitában, az anyagban konzervált, védőtetővel ellátott romokat is találunk (Sárospatak, pécsi püspöki pihenő), a régi rétegeket is megmutató helyreállításokat is (pl. Marionettszínház, Fertőd), de van példaként bemutatható visszaépítés is (Szászvári vár). Néhány olyan felújítás is elkészült, ami régóta sürgető feladat volt, például a kamalduli remeteség főépülete, vagy a fertőszéplaki kastély. Örömteli, hogy az állami és egyházi feladatok mellett cégek is kiveszik a részüket a műemlékvédelemből, ennek remélhetőleg a jövő évtől lehetséges adókedvezmény lendületet ad. Ennek esetleges kibővítéséről éppúgy szó lesz a kiállítást kísérő konferenciasorozaton, mint a felújítások műszaki megoldásairól.
A rendezvény főtámogatója a VELUX Magyarország Kft., a szervezők a Build Communication Kft. és az Artifex Kiadó.
Időpontok, helyszínek: 09.30. péntek, Kecskeméti Főiskola – Tudósház; 10.06. csütörtök Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Középiskolája, 10.18. Balatoni Múzeum, Keszthely; 10. 26. szerda Fuga Budapest Építészeti Központ, 11.03. csütörtök Nyíregyháza, Kereskedelmi és Iparkamara székháza.



Program

Sorszám Épület Építész
1 Vármegyeháza, Szekszárd Lajtai Zoltán, Práger Mária, Máté János
2 Széchenyi Mauzóleum, Nagycenk Alvári Csaba
3 Kortárs villa, Keszthely Lengl Zoltán
4 Városi Bíróság és Ügyészség, Sopron Fekete Szilárd
5 Várkerület, Sopron Szabó Levente DLA, Tájépítészek: Gyüre Borbála, Csontos Csenge, Lád Gergely
6 Széchenyi-kastély, Fertőszéplak Fekete Szilárd
7 Marionettszínház, Fertőd Molnár Csaba DLA, Szentkuti Viktor, Halmai Dénes
8 Esterházy-kastély, Tiszttartói ház, Fertőd Molnár Csaba DLA, Szentkuti Viktor, Halmai Dénes
9 Római katolikus templom, Újkér Maráz Péter
10 Vásárhelyi-Bréda-kastély, Lőkösháza Kmetykó János
11 Szegedi Dóm, Szeged Csillag Katalin, Gunther Zsolt, Váncza László
12 Felvételi épület, Békéscsaba Bánszky Szabolcs
13 Ferences Betánia Idősek Otthona, Szécsény Csanády Gábor DLA, Hosszú Miklós
14 Galya-kilátó, Galyatető Kovács Csaba, Vass-Eysen Áron, Molnárka Gergely, Szenthe Ágoston
15 Szentháromság Templom, Kecskemét Kovács Ferenc, Jobbágy Judit, Kovács Bence
16 Grassalkovich-kastély, Hatvan Wittinger Zoltán, Albert Tamás, Kiss Gyula, Járomi Irén
17 Ágyúöntő műhely, Sárospatak Mányi István
18 Turisztikai Központ, Szerencs Salamin Miklós
19 Nagyerdei Víztorony, Debrecen Győry Zoltán, Novák Róbert
20 Felvételi épület, Mezőberény Bánszky Szabolcs
21 Felvételi épület, Csárdaszállás Bánszky Szabolcs
22 Almásy-Wenckheim-kastély, Gyula Földes László, Balogh Csaba
23 Halászati Múzeum, Rétimajor Varga István, Fent Győző
24 Multifunkcionális terem, Pannonhalma Gutowski Robert
25 Kopácsy malom, Veszprém Kovács Zsolt György, Beránková Jana, Kovács Dávid, Gaschler Gábor
26 Kereskedelmi Központ, Veszprém Kovács Zsolt György, Beránková Jana, Kovács Dávid
27 Püspöki Pihenő, Veszprém Kovács Zsolt György, Beránková Jana
28 Wagner-ház, Tata Markós Anikó
29 Víztorony, Siófok Pápay György
30 Veszprémi Járási Hivatal, Veszprém Németh Csaba, Peng Ferenc
31 Apátsági Major Látogatóközpont, Pannonhalma Czigány Tamás, Papp Róbert
32 Szászvári vár, Szászvár Albert János, Dr. Szabó Éva, Mersits Ildikó
33 Püspökvár Középkori Egyetem, Pécs Schönerné Pusztai Ilona
34 Lovardaépület, Ölbőpuszta, Tárkány Páll Anikó
35 Kamalduli remeteség, Majk Tornai Endre, Szabó Gábor,Végső Gergely
36 Tájház, Perőcsény Kátai Éva
37 Kapucinus utca 9., Budapest Garaguly Kinga, Hild Csorba Bernadett
38 Budapest-Újszász vasútvonal, Budapest Hajnal Zsolt
39 Városháza, Visegrád Bártfai Tamás
40 Egészség- és rendezvényház, Visegrád Kovács-Andor Krisztián, Tamás Anna Mária
41 Mátyásföldi villa, Budapest Rákos Tibor
42 Klösz-villa, Budapest Csabai Flóra
43 Kőrössy-villa, Budapest Csabai Flóra
44 Családi ház felújítás és átalakítás, Budapest Csanády Gábor DLA, Hosszú Miklós
45 Pest-Buda Hotel, Budapest Hild Csorba Bernadett, Erdélyi Erika
46 Felvételi épület, Vác Bánszky Szabolcs
47 Czakó Kert, Budapest Sárközi Csaba, Szávó Norbert, Bessenyey Sarolta, Ridzi Júlia

BUILD-COMMUNICATION KFT.


  • 2040 BUDAÖRS
  • LIGET UTCA 3/2.
  • TEL: (23) 611-028 - Ügyfélkapcsolattartók
  • (23) 611-029 - Irodavezetés és asszisztencia

Build-Communication Kft. Facebook oldal Build-Communication Kft. youtube csatorna