ÉPÍTŐ MARKETING SZEMINÁRIUM 2009

I. Építő Marketing Szeminárium

A Tetők – Falak – Homlokzatok + Épületenergetika szakkiállítás és konferencia (TFH+E) kísérőrendezvénye
2009. február 12. csütörtök – Syma Rendezvényközpont

Az építőipart is érintő gazdasági válság miatt most különösen fontos, hogy minden marketingre szánt forintot a leghatékonyabban költsünk el.

Ebben kínált ismeretanyagot, ötleteket, jó példákat, nyújtott új gondolkodásmód kialakítására eszközöket vagy éppen segített felfrissíteni korábban megszerzett tudásunkat az „Építő-marketing”, speciálisan az építőiparban, a marketing különböző területein dolgozó szakembereknek.

Az első, speciálisan építőipari marketing szeminárium a szezon kezdetén, a Tetők – Falak – Homlokzatok + Épületenergetika szakkiállítás és konferencia, kísérő rendezvényeként került megrendezésre.

A kiállításokon, vásárokon való részvétel az építőiparban gyakran használt egyik marketing eszköz, így a szemináriumon résztvevőknek alkalma nyílt, hogy a szeminárium során összegyűjthető hasznos ismeretek mellett egyidejűleg megismerkedjenek e szakkiállítás és konferencia nyújtotta lehetőségekkel is.

A rendezvény támogatói azok a médiumok voltak, amelyek termékeiket, szolgáltatásaikat az építőipar vállalatai számára kínálják.

PROGRAM

I. „Építő marketing” Szeminárium

8:30-9:00 Regisztráció
9:00-9:10 Köszöntő Kiss Zoltán, kereskedelmi igazgató, TFH+E, Expositor Kft.
9:10-9:50 Stratégiai tervezés Varga Krisztina, marketing igazgató, Futureal Csoport
9:50-10:30 Látványos építkezés kommunikációban – avagy integrált kampányok tervezése Pénzes Anna, ügyvezető, MediaSpirit Consulting Kft.
10:30-10:40 Kávészünet
10:40-11:20 Public Relations Rajki Diána marketing /PR vezető, Wienerberger Téglaipari zRt.
11:20-12:00 Sales Promotion Customer Emotion – Dicsőfi Balázs, ügyvezető igazgató, CDA-Group
12:00-13:30 Ebédszünet, a kiállítás megtekintése
13:30-14:30 „Hogyan adjuk el ötleteinket feletteseinknek”: Dale Carnegie módszerrel Pézsa Noémi, tréner, Dale Carnegie Magyarország
14:30-14:40 Kávészünet
14:40-15:20 Gerillamarketing Kaizer Gábor, stratégiai igazgató, Revision Kft.
15:20-16:00 Online marketing Damjanovich Nebojsa, tanácsadó és tréner

TÉMÁK

Varga Krisztina – Stratégiai tervezés

A stratégiai tervezés olyan menedzseri lépések folyamata, amelynek során összhangba hozhatók a vállalat célkitűzései, erőforrásai és piaci lehetőségei – ezen pontok kapcsolata életképes kell legyen, hogy eredményes legyen a kommunikáció. A legelső lépés a tervezési séma (planning cycle) felállítása:

Hol tartunk most?
Miért tartunk itt?
Merre léphetünk tovább?
Hogyan juthatunk el oda?

Pénzes Anna – Látványos építkezés kommunikációban – avagy integrált kampányok tervezése

Hasonlóan egy ház építéséhez, a kommunikációban is számos építőkockából, elemből építkezhetünk. Mindegyik elemnek megvan a saját jellegzetessége, előnye és hátránya, más elemmel történő kombinálása esetén pedig az összhatás mutat eltérő képet és bír más-más jellemzőkkel az egyes variációknak megfelelően. Az előadás az eredményes kommunikáció építőipar számára fontos elemeit próbálja áttekinteni, valamint használati utasítást, iránymutatást adni ezen elemek sikeres kombinálására, a variációs lehetőségekre.

Rajki Diána – Public Relations

A Public Relations az építőiparban sem jelent mást, mint hírnevet, bizalmat, nyilvánosságot – információt, másként.

Kinek, mit, mikor, hogyan – de főleg milyen céllal. Ezekre a kérdésekre kell választ adnunk.

A Public Relations eszközeivel is ahhoz kell hozzájárulnunk, hogy a szélesebb értelemben vett fogyasztók fejében – a közvéleményben – milyen kép alakul ki cégünkről és ezáltal akár termékünkről, szolgáltatásunkról. Hiszen ha a Public Relations célja közvetlen nem az értékesítés, de közvetetten igen.

A rendelkezésünkre álló eszköztár széles – de milyen PR-t lehet csinálni egy téglagyárnak…, és kell ez egyáltalán? Ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ – együtt.

Dicsőfi Balázs Sales Promotion – Customer Emotion

A drága, hosszútávon megtérülő kommunikációs aktivitások helyett felértékelődnek azon technikák, melyek gyors értékesítési eredményeket hoznak.

A Sales Promotion, más néven eladás ösztönzés a marketing aktivitások azon területe, mely a legközvetlenebbül hat az értékesítésre.

Pézsa Noémi: Hogyan adjuk el ötleteinket feletteseinknek?

A Dale Carnegie Mesterkurzusok majd 100 év tapasztalatait felhasználva kínálnak gyakorlati eszköztárat a résztvevőknek. A 2 napos Hatásos Prezentáció Mesterkurzus arra nyújt garantált megoldást, hogy a résztvevő a jövőben a lehető leghatékonyabban prezentálja ötleteit, termékeit és önmagát, valamint hogyan érjen el maradandó hatást másoknál. Kreatív munkakörökben, mint például a marketing, különös jelentőséggel bír az ötletek meggyőző tálalása. Ez a 60 perces interaktív előadás bepillantást enged a Hatásos Prezentáció Mesterkurzus egy blokkjába, megismerteti a hallgatósággal a Dale Carnegie Mesterkurzusok gyakorlat orientált módszerét, és az üzleti gyakorlatban azonnal hasznosítható eszközt nyújt át a résztvevőknek.

Kaizer Gábor- Gerilla Marketing

Napjaink gyorsan változó marketing-környezetében az évtizedekig hatékony, hagyományos marketing- és reklámeszközök egyre hatástalanabbak. Az egyre növekvő reklámzaj és reklámkerülés, az átalakuló fogyasztói attitűdök, az exponenciálisan gyorsuló digitális-technikai fejlődés mind-mind újfajta mechanizmusok használatát sürgetik. Ebbe, a reklám szép új világába kalauzolja el a hallgatókat az előadó csipetnyi teoretikai háttér felvázolásával és sok-sok gyakorlati esettanulmánnyal. Miért, mikor, hogyan? Egy csokornyi költséghatékony ötlet ihletforrásul, amikkel olykor hatalmasat lehet robbantani – akár a hazai reklámozás harcmezején is.

Videók:

http://www.youtube.com/watch?v=3IfOqZj2FBk
http://www.youtube.com/watch?v=fRx0usUxcJQ

Damjanovich Nebojsa – Online Marketing

Válságos időket élünk. Az építőipari cégek marketing büdzséje talán elsőként fogja érezni e válság hatásait, ezért fontos a forintokat helyesen befektetni. Az egyik lehetőség az online kommunikáció, aminek pozitív és negatív építőipari példákat független tanácsadó készül bemutatni.

LETÖLTHETŐ ELŐADÁSOK

BUILD-COMMUNICATION KFT.


  • 2040 BUDAÖRS
  • LIGET UTCA 3/2.
  • TEL: (23) 611-028 - Ügyfélkapcsolattartók
  • (23) 611-029 - Irodavezetés és asszisztencia

Build-Communication Kft. Facebook oldal Build-Communication Kft. youtube csatorna